Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Taylor Lautner nagyon sok filmben kap szerepet

2010.02.26

 

Az már biztos, hogy sűrű éve lesz Taylor Lautnernek - nem elég, hogy mozikba kerül az Eclipse, megkezdődnek a munkálatok a Breaking Dawn, a Max Steel és a Stretch Amstrong számára is. Na persze ennyi nem elég a fiatal sztárnak, így most épp egy újabb szerepről tárgyal…

 

A mindössze 18 éves sztár élt az alkalommal, és megalapította saját produkciós irodáját Tailor Made néven, amelynek első filmje az Abduction című akciófilm lesz.

 

A film forgatókönyvéért az egyik filmstúdió máris felajánlott 1 millió dollárt, és mivel természetesen azt szeretnék, hogy Taylor ne csak producerként, de főszereplőként is rész vegyen a filmben, most villámgyorsan próbálják megtalálni a megfelelő rendezőt, hiszen a sztár csak júliusban ér rá arra, hogy ebben a filmben színészkedjen. A film egyébként egy olyan fiúról szólna, aki gyerekkorában elszakad szüleitől, és mikor később rájön az elválás okaira, beindul a mozi akciófilm-mivolta, körülbelúl úgy, mint A Bourne-rejtélyben…

 

Mindeközben Taylor kiszállt a Northern Lights  című filmből, amelyben Tom Cruise lett volna a partnere, mivel egyszerűen már nincs ideje. Vagy lehet csak megpróbál távol maradni Cruise-tól? 

 

http://twilight-review.com/wp-content/uploads/2009/07/taylor-lautner-much-music-video-awards-10.jpg

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.